Adatkezelési Tájékoztató
Családjainkért Alapítvány – utolsó frissítés időpontja: 2026.10.19.
I. Bevezetés
A Családjainkért Alapítvány (továbbiakban: Adatkezelő) elkötelezett a személyes adatok védelme, s így az általános adatvédelmi rendelet (GDPR1) szabályainak való megfelelés iránt, ezért a személyes adatok kezelésével összefüggésben az alábbi tájékoztatást nyújtja.
A jelen adatkezelési tájékoztató (továbbiakban: Tájékoztató) célja, hogy a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően rögzítse – többek között –, hogy az Adatkezelő az érintettek személyes adatait milyen célból, meddig, milyen jogalappal és hogyan kezeli, valamint, hogy az adatkezelések vonatkozásában az érintetteknek milyen jogérvényesítési és jogorvoslati lehetőségeik vannak.
Amennyiben adatai kezelésével kapcsolatban kérdése merülne fel, kérjük keresse az Adatkezelőt megadott elérhetőségein keresztül.
II. Alapfogalmak
Az alábbiakban összefoglalásra kerülnek a Tájékoztatóban előforduló legfontosabb fogalmak:
- Személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, lakcím, telefonszám stb. alapján azonosítható. Az Adatkezelő a jelen Tájékoztatóban adatkezelési célonként külön feltüntetett személyes adatokat gyűjti az Érintettről.
- Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása.
- Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza. A jelen Tájékoztatóban foglalt adatkezeléseket illetően a Családjainkért Alapítvány minősül adatkezelőnek.
- Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
- Érintett: azonosított vagy azonosítható természetes személy; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, stb. alapján azonosítható.
- Hatóság: a Nemzeti Adatkezelési és Információszabadság Hatóság (cím: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: http://naih.hu; telefon: +36 (1) 391-1400).
- Weboldal: https://csaladjainkertalapitvany.hu/
1 GDPR: a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete
III. Adatkezelő és képviselője
Adatkezelő:
Név: Családjainkért Alapítvány
Székhely és levelezési cím: 1056 Budapest, Március 15. tér 8.
Nyilvántartási szám: 01-01-0002415
E-mail: info@csaladjainkertalapitvany.hu
Telefonszám: 06-1-759-5511 (08:00–18:00)
Adatkezelő képviselője:
Név: Tengyer Hortenzia Minea
Levelezési cím: 1056 Budapest, Március 15. tér 8.
IV. Adatkezelési alapelvek
Az alábbiakban összefoglalásra kerülnek azok az adatkezelési alapelvek, amelyek az Adatkezelő által végzett adatkezelések során betartásra kerülnek.
- Jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság:
Az Érintett személyes adatainak kezelésére kizárólag jogszerű és tisztességes úton, valamint az Érintett számára átlátható módon kerül sor. Az Adatkezelő a Tájékoztatót a Weboldalon folyamatosan mindenki számára nyilvánosan elérhetővé teszi, így az Érintett az adatkezeléssel kapcsolatos információkat már az adatkezelés megkezdése előtt megismerheti, emellett az Adatkezelő a Tájékoztatót az Érintett kérése esetén megküldi emailben. Az Adatkezelő a személyes adatokat a jelen Tájékoztatóban foglalt célok szerint kezeli és adatkezelési tevékenysége során a jelen Tájékoztatónak, valamint az irányadó jogszabályoknak megfelelően jár el. Az Adatkezelő által végzett valamennyi adatkezelés jogszerű, az adatkezelésekhez megfelelő jogalappal rendelkezik.
- Célhoz kötöttség:
Az Adatkezelő a személyes adatokat kizárólag jelen Tájékoztatóban feltüntetett, egyértelmű és jogszerű célokból kezelheti. A jelen dokumentumban az Adatkezelő az egyes adatkezelési célokról külön-külön tájékoztatást nyújt az V. fejezetben.
- Korlátozott tárolhatóság:
Az Érintett személyes adatainak tárolását olyan formában biztosítja az Adatkezelő, amely az Érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé.
- Adattakarékosság:
Az Adatkezelő az egyes adatkezelési célokhoz kapcsolódóan kizárólag a szükséges és releváns személyes adatokat kezeli. Ezek minden esetben olyan adatok, amelyek az egyes adatkezelési célokhoz szükségesek, illetve amelyeket jogszabály előír.
- Pontosság:
Az Adatkezelő célja, hogy az adatkezelési célok tekintetében a már rögzített személyes adatok folyamatosan naprakészek, pontosak legyenek, e cél teljesítése érdekében az Adatkezelő minden ésszerű intézkedést megtesz. Személyes adatok változása esetén az érintett is jogosult a változást bejelenteni az Adatkezelő felé annak érdekében, hogy az Adatkezelő mindig az aktuális adatokat kezelhesse.
- Adatvédelem elve/ integritás és bizalmas jelleg:
Az Adatkezelő kiemelten fontosként kezeli a megadott személyes adatok védelmét, ezért megtesz minden ehhez szükséges, elvárható és a technika mindenkori fejlettségéhez igazodó technikai és szervezési intézkedést, melyek alkalmazásával biztosítja a személyes adatok megfelelő biztonságát, továbbá az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet.
- Elszámoltathatóság:
Az Adatkezelő felelős a fenti alapelveknek való megfelelésért és képes e megfelelés igazolására.
V. Adatkezelések
Az Adatkezelő tájékoztatja az érintetteket, hogy profilalkotást nem végez és automatizált döntéshozatal nem történik.
Az Adatkezelő tevékenysége során az alábbiak szerint kezel személyes adatokat:
1./ Szerződéskötés
- Kezelt személyes adatok: név, anyja neve, lakcím, aláírása, egyéni vállalkozó esetében nyilvántartási szám, adószám, bankszámlaszám.
(Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: a szerződést nem tudják a felek megkötni.)
- Adatkezelés célja: szerződés megkötése és teljesítése.
- Érintettek: szerződő fél.
- Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja szerinti szerződés teljesítése jelenti. (Az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél.)
- Adatkezelés időtartama: a számvitelről szóló 2000. évi C törvény (továbbiakban: Számviteli tv.) szerinti 8 év.
2./ Szerződéses kapcsolattartó jogi személy esetén
- Kezelt személyes adatok: név, beosztás, e-mail cím, telefonszám.
(Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: a szerződést nem tudják a felek megkötni és teljesíteni.)
- Adatkezelés célja: szerződés teljesítése érdekében kapcsolattartás.
- Érintettek: jogi személy szerződő fél kapcsolattartója, a cég képviseletében aláíró személy.
- Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerint az Adatkezelő és a jogi személy szerződő fél jogos érdeke. [Az Adatkezelő és a szerződő fél jogos érdeke, hogy a szerződés megkötése és teljesítése során hatékonyan és gördülékenyen tudjanak egymással kapcsolatot tartani, kommunikálni, minden fontos kérdést tudjanak egyeztetni, melyhez elengedhetetlen, hogy a jogi személy részéről kapcsolattartó természetes személy kapcsolattartási adatait kezelhesse az Adatkezelő. Ezen adatok nélkül a szerződést a felek nem tudnák megkötni és nem tudnák a szerződéssel kapcsolatos kérdéseket egyeztetni. A képviselő aláírása pedig a cégszerű aláíráshoz, a szerződéskötéshez szükséges.)
- Adatkezelés időtartama: az előző pontban foglaltak irányadó, tekintettel arra, hogy ezen adatok a szerződés elválaszthatatlan részét képezik.
3./ Számlák
- Kezelt személyes adatok: név, lakcím, egyéni vállalkozó természetes személy esetén adószám, (a számla adattartalmát az Áfa tv. 169. § d) és e) pontja írja elő).
(Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: az Adatkezelő ezen adatok ismeretének hiányában nem tudja jogi kötelezettségét teljesíteni, így a szerződéskötés elmaradását eredményezheti.)
- Adatkezelés célja: szerződésekkel kapcsolatos számla kiállítása.
- Érintettek: a számla kötelezettje, akinek fizetési kötelezettsége áll fenn.
- Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pontja szerint, jogi kötelezettség teljesítése [a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Szt.), az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.)].
- Adatkezelés időtartama: a számla és az abban foglalt személyes adatok kezelésének időtartama 8 év (az Szt. 169. § (2) bekezdésének megfelelő, számviteli bizonylatokra irányadó szabályok szerint).
4./ Kapcsolatfelvétel, érdeklődés
Lehetőség van az Adatkezelővel felvenni a kapcsolatot elérhetőségein keresztül e-mailben, telefonon, postai úton, illetve üzenetet küldeni Weboldalán keresztül.
- Kezelt személyes adatok: név; e-mail cím; telefonszám, üzenet; a Weboldalon történő form kitöltése esetén: név, email cím, telefonszám, tárgy, üzenet.
(Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: ha nem kezelhetőek az érdeklődő személyes adatai, akkor kérdésére nincs lehetőség választ küldeni.)
- Adatkezelés célja: kapcsolattartás, válaszadás, érdeklődő tájékoztatása.
- Érintettek: bármely személy, aki megkereséssel fordul az Adatkezelőkhöz.
- Adatkezelés jogalapja: hozzájárulás [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]. (A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.)
- Adatkezelés időtartama: hozzájárulás visszavonásáig.
5./ Közösségi média megjelenés
Az Adatkezelő közösségimédia-oldalakat és -csatornákat működtet a Facebook és az Instagram platformokon. Ezen oldalak meglátogatása, követése, valamint a közzétett tartalmakkal való kapcsolatba lépés – így különösen a hozzászólás, kedvelés, megosztás vagy üzenetküldés – során személyes adatok kezelése történhet.
- Kezelt személyes adatok: név, komment, Like, követés, hozzászólás, üzenet, profilkép, felhasználónév, profilazonosító, nyilvános profiladatok.
(Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: ha nem kezelhetőek az érdeklődő személyes adatai, akkor nem tud a közösségi média oldalon aktivitást végezni.)
- Adatkezelés célja: az Adatkezelő tevékenységének, szolgáltatásainak és rendezvényeinek bemutatása és népszerűsítése; kapcsolattartás az érdeklődőkkel; kérdések és üzenetek megválaszolása; a hozzászólások kezelése és moderálása; a közösségi felületek biztonságos működtetése.
- Érintettek: az Adatkezelő közösségimédia-oldalainak látogatói, követői, valamint azok a személyek, akik az oldallal vagy annak tartalmaival kapcsolatba lépnek, így különösen reagálnak, kedvelnek, hozzászólnak, megosztanak vagy üzenetet küldenek.
- Adatkezelés jogalapja:
- hozzájárulás [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]. (A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.)
- az oldal működtetése, a hozzászólások és reakciók kezelése, a moderálás tekintetében az Adatkezelőnek a kommunikációhoz, tevékenységének bemutatásához és közösségi felületeinek megfelelő működtetéséhez fűződő jogos érdeke [GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont];
- Adatkezelés időtartama: hozzájárulás visszavonásáig (az érintett hozzászólásának, követésének stb. megszüntetéséig), illetve az oldal működéséig.
- Adatok forrása: az érintett, illetve az adott közösségimédia-platform.
- A Facebook és az Instagram platform tekintetében az Európai Gazdasági Térségben élő felhasználók személyes adatainak adatkezelője a Meta Platforms Ireland Limited (Merrion Road, Dublin 4, D04 X2K5, Írország). A közösségi oldalak adatkezelési tájékoztatói az alábbi linkeken érhetőek el:
- https://www.facebook.com/privacy/policy/
- https://privacycenter.instagram.com/policy/
- A közösségimédia-platformok üzemeltetői és az Adatkezelő a saját céljaikból végzett adatkezelések tekintetében önálló adatkezelőként járnak el. Meghatározott adatkezelési műveletek – így különösen a Facebook Page Insights statisztikák előállításához kapcsolódó adatkezelés – tekintetében azonban az Adatkezelő és az érintett platform üzemeltetője közös adatkezelőnek minősülhet.
- A közösségi oldalak sütiket alkalmaznak, mellyel kapcsolatban a közösségi szolgáltató weboldalán érhető el bővebb tájékoztatás.
- A Meta Platforms Ireland Limited személyes adatokat továbbíthat az Amerikai Egyesült Államokban működő Meta Platforms, Inc. részére. A Meta Platforms, Inc. az EU–U.S. Data Privacy Framework aktív résztvevője, ezért a tanúsítással lefedett adattovábbítás az Európai Bizottság GDPR 45. cikke alapján elfogadott megfelelőségi határozatán alapul
6./ Fotó, videó – rendezvényeken:
6/A Felvétel készítése:
- Adatkezelés célja: fénykép és videófelvételek készítése, az Adatkezelő által szervezett és az Adatkezelő részvételével tartott rendezvények megtörténtének, programjainak, eseményeinek dokumentálása; a rendezvény hangulatának és fontosabb történéseinek megörökítése.
- Kezelt adatok köre: az érintett képmása, videófelvételen rögzített mozgása és magatartása, hangja, továbbá hozzájáruló nyilatkozaton név és aláírás.
(Az adatszolgáltatás elmaradásának következménye: az érintett nem köteles a felvételeken szerepelni. A felvételkészítéssel szembeni tiltakozás a rendezvényen történő részvételt és az Adatkezelő szolgáltatásainak igénybevételét nem érinti.)
- Érintett: az eseményen résztvevők.
- Adatkezelés jogalapja:
- o Tömegfelvételek esetén az Adatkezelő és jogos érdeke [GDPR 6. cikk (1) bek. f) pont]. Az Adatkezelő jogos érdeke, hogy az általa vagy részvételével szervezett rendezvényeket hitelesen dokumentálja, a résztvevőket és az érdeklődőket a rendezvények megvalósulásáról, eseményeiről tájékoztassa.
- o Egyéni felvételek esetén: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont].(A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.)
- Adatkezelés időtartama: az érintett hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a közzétett felvételek esetén legfeljebb az adott közösségi média oldal vagy a Weboldal működéséig.
6/B Felvétel közzététele:
- Adatkezelés célja: fénykép és videófelvételek felhasználása, közzététele az Adatkezelő Weboldalán, illetve közösségi média felületein (Facebook, Instagram), az Adatkezelő rendezvényeiről történő képes vagy videós beszámoló készítése; a résztvevők és az érdeklődők tájékoztatása a rendezvényekről, programokról.
- Kezelt adatok köre: az érintett képmása, videófelvételen rögzített mozgása és magatartása, hangja, továbbá hozzájáruló nyilatkozaton név és aláírás
- Érintett: az eseményen résztvevők.
- Adatkezelés jogalapja:
- Tömegfelvételek esetén az Adatkezelő és jogos érdeke [GDPR 6. cikk (1) bek. f) pont]. Az Adatkezelő jogos érdeke, hogy rendezvényeiről hiteles és szemléletes tájékoztatást nyújtson, tevékenységét bemutassa, a már megtartott rendezvények eredményeit dokumentálja. A közzétételre kiválasztott felvételek a rendezvény bemutatásához szükségesek, az elérni kívánt céllal arányosak és az Adatkezelő az érintettek emberi méltóságát minden esetben tiszteletben tartja.
- Egyéni felvételek esetén: az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont].(A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.)
- Adatkezelés időtartama: az érintett hozzájárulásának visszavonásáig, illetve legfeljebb az adott közösségi média oldal vagy a Weboldal működéséig.
7./ Álláspályázat:
- Adatkezelés célja: Az Adatkezelő időszakosan meghirdet nyitott munkalehetőségeket, amelyekre önéletrajzok megküldésével lehet jelentkezni. Az adatkezelés célja az álláspályázat lefolytatása, állásra jelentkezők szűrése, állás betöltése.
- Kezelt adatok köre: név, lakcím, telefonszám, e-mail cím, egyéb adatok az önéletrajz adattartalma szerint (melyet az Érintett határoz meg). Az adatszolgáltatás nélkül az Adatkezelő nem tudja elbírálni a jelentkező pályázatát.
- Érintett: álláspályázatra jelentkező.
- Adatkezelés jogalapja: hozzájárulás [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont].
(A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.)
- Adatkezelés időtartama: az Adatkezelő az önéletrajzokat a hozzájárulás visszavonásáig, de legfeljebb az álláspályázat befejezéséig kezeli.
8./ Támogatások:
Támogatók nyilvántartása banki kivonatokon:
- Adatkezelés célja: támogatás fogadása, nyomon követése.
- Kezelt adatok köre: név, bankszámlaszám, az átutalás összege, pénzneme és időpontja, a tranzakció azonosítója, valamint az átutalás közleményében a támogató által feltüntetett személyes adatok.
- Érintett: az Adatkezelő részére támogatást vagy adományt teljesítő természetes személyek.
- Adatkezelés jogalapja: támogatás fogadásához és a támogatási jogviszony teljesítéséhez szükséges adatkezelés esetében a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pontja, amennyiben az érintett a támogatási jogviszony fele
- Adatkezelés időtartama: az Adatkezelő a könyvviteli elszámolást alátámasztó bankszámlakivonatokat és kapcsolódó bizonylatokat a számviteli törvény 169. § (2) bekezdése alapján legalább nyolc évig őrzi meg.
9./ Sütik:
- A weboldal sütiket használ. A weboldalra való belépéssel a weboldal automatikusan elmenthet információkat az Ön számítógépéről (vagy egyéb eszközéről, pl. laptop, tablet, okostelefon stb.), illetve azon „sütiket” (cookie) helyezhet el.
- A süti (cookie) egy kisméretű szöveges fájl, amely akkor kerül a számítógépére, amikor Ön meglátogat egy weboldalt. A sütik többféle funkcióval rendelkezhetnek, – többek között -információt gyűjtenek, megjegyzik a felhasználói beállításokat, lehetőséget adnak a weboldal tulajdonosának a felhasználói szokások megismerésére, vagy például bizonyos sütik a honlap üzemeltetése és működőképessége szempontjából szükségesek. Ön bármikor kezelheti süti beállításait böngészője beállításaiban.
- A cookie-k nem használhatók programok elindítására vagy arra, hogy vírusokat telepítsenek az Ön számítógépére.
- A Weboldal funkcionális, marketing és statisztikai sütiket használ, melynek jogalapja cégünk jogos érdeke, a marketing és statisztikai süti esetében pedig a Weboldalra látógató hozzájárulása.
- Bővebb tájékoztatást az Adatkezelő a Weboldal felugró ablakában és a Sütikezelési Tájékoztatóban nyújt.
- A sütik alkalmazása beállítható a böngészőkben az alábbiak szerint
Internet Explorer: (https://support.microsoft.com/hu-hu/help/17442/windows-internet-explorer-delete-manage-cookies)
Firefox: (https://support.mozilla.org/hu/kb/weboldalak-altal-elhelyezett-sutik-torlese-szamito)
Google Chrome:
(https://support.google.com/chrome/answer/95647?co=GENIE.Platform%3DDesktop&hl=hu/) Safari: (https://support.apple.com/hu-hu/guide/safari/sfri11471/mac)
10./ Rendezvények:
- Kezelt személyes adatok: az Adatkezelő az általa szervezett rendezvényeken részvételi listát, jelenléti ívet vezet a következő adattartalommal: név, cím, e-mail cím, telefonszám.
(Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: a rendezvényen való részvételt az Adatkezelő nem tudja biztosítani.)
- Adatkezelés célja: a rendezvény szervezése, lebonyolítása, továbbá pályázat esetében a rendezvény megtartásának és forrás felhasználásának igazolása.
- Érintettek: rendezvényen részt vevő személy.
- Adatkezelés jogalapja: GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja szerint az Adatkezelő és pályázat esetében a támogatást nyújtó jogos érdeke. [Az Adatkezelő jogos érdeke, hogy céljainak megvalósítása érdekében rendezvényeket szervezzen és bonyolítson le, a jelentkezéseket nyilvántartsa, a résztvevőket azonosítsa, a részvételi jogosultságot és a rendelkezésre álló kapacitást ellenőrizze, a résztvevőkkel kapcsolatot tartson. Pályázati támogatásból megvalósuló rendezvény esetén az Adatkezelő jogos érdeke továbbá, hogy a pályázati, támogatási és elszámolási feltételek teljesítését, a rendezvény megtartását, a résztvevők számát, a támogatás cél szerinti felhasználását, valamint az esetleges ellenőrzések során a szabályszerű teljesítést igazolni tudja. A támogatást nyújtó szervezet jogos érdeke a támogatási forrás rendeltetésszerű és átlátható felhasználásának ellenőrzése.]
- Adatkezelés időtartama: a rendezvényhez kapcsolódó pályázati időszak és annak ellenőrzésének időszakának lezárultáig annak érdekében, hogy az Adatkezelő igazolni tudja a pályázati forrás felhasználását, minimum 8 év.
11./ Véleménykérés:
- Kezelt személyes adatok: név, email cím, mely a megkeresés elküldéséhez szükséges. A válaszadás anonim, így annak kapcsán nem merül fel adatkezelés. (Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: a kérdőív megküldése nem igényel újabb adatszolgáltatást, az Adatkezelő a rendezvényre történő jelentkezés során rendelkezésére bocsátott kapcsolattartási adatokat használja. A kérdőív kitöltése önkéntes. A válaszadás elmaradása az érintettre nézve semmilyen hátrányos következménnyel nem jár, nem érinti a szolgáltatások igénybevételét, illetve a rendezvényeken való későbbi részvételt. A válaszadás elmaradása kizárólag azzal jár, hogy az érintett véleménye nem vehető figyelembe az elégedettség értékelése során.)
- Adatkezelés célja: az ügyfélelégedettségi kérdőív érintett részére történő megküldése, a rendezvényekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos vélemények és elégedettség felmérése, valamint az Adatkezelő rendezvényeinek, szolgáltatásainak és feladatellátásának fejlesztése.
- Érintettek: rendezvényen részt vevő személy.
- Adatkezelés jogalapja:
Az érintett megkeresése az ügyfélelégedettségi kérdőív megküldése kapcsán az Adatkezelő jogos érdekén alapul [GDPR 6. cikk (1) bek. f) pont]. (Az Adatkezelő jogos érdeke, hogy naprakész visszajelzéseket kapjon rendezvényeinek és szolgáltatásainak minőségéről, megismerje a résztvevők tapasztalatait és igényeit, feltárja a fejlesztendő területeket, és szolgáltatásait a családok szükségleteihez igazodóan, minél magasabb színvonalon nyújtsa. Az érintett a rendezvényen való részvételére tekintettel észszerűen számíthat arra, hogy az Adatkezelő egy alkalommal véleményt kér tőle.)
- o A kérdőív kitöltése önkéntes, így ennek kapcsán az adatkezelési jogalap az érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bek. a) pont]. (A hozzájárulás visszavonása nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.)
- Adatkezelés időtartama: az adatokat az adatok rögzítésétől számított 3 hónapig kezeli a megkeresés elküldéséhez, a válaszadás kapcsán adatkezelés nem történik.
12./ Támogatás igénylése
Amennyiben egy személy támogatást igényel az Adatkezelőtől, a kérelem elbírálása, a támogatás odaítélése és folyósítása, valamint a kapcsolódó döntések dokumentálása érdekében személyes adatok kezelése történik. A támogatási kérelmek befogadásáról és elbírálásáról az Alapítvány adományozási szabályzata alapján a Kuratórium dönt.
- Kezelt személyes adatok: a kérelmező és a támogatás kedvezményezettjének neve, lakcíme,születési adatai, anyja neve, e-mail-címe, telefonszáma; a kérelmező családi, háztartási, jövedelmi, vagyoni, foglalkoztatási és szociális helyzetére vonatkozó adatok; a háztartásban élő személyek és gyermekek száma, életkora és a kérelem elbírálásához szükséges egyéb adatai; a kérelmezett támogatás célja, összege és indoka; a kérelem, annak mellékletei és az azokban szereplő adatok; a kapcsolattartás és az ügyintézés során keletkezett adatok; továbbá a Kuratórium döntésének és a támogatás teljesítésének adatai.
Különleges személyes adatok: amennyiben a támogatási kérelem elbírálásához szükséges, az Adatkezelő kezelheti a kérelmező, a támogatás kedvezményezettje vagy gyermeke betegségére, egészségi állapotára, kezelésére és ellátási szükségleteire vonatkozó adatokat, valamint az ezeket igazoló egészségügyi dokumentumokat. Az Adatkezelő kizárólag a támogatási jogosultság és a támogatási szükséglet megállapításához feltétlenül szükséges egészségügyi adatokat kezeli.
(Adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye: a támogatási kérelem benyújtása önkéntes. Az adatok megadása a kérelem elbírálásának feltétele. Ha a kérelmező nem adja meg a jogosultság és a támogatási szükséglet megállapításához szükséges adatokat vagy igazolásokat, az Adatkezelő a kérelmet nem vagy nem teljeskörűen tudja elbírálni.)
- Adatkezelés célja: a kérelmező és a támogatás kedvezményezettjének azonosítása; kérelem nyilvántartása és vizsgálata; támogatási feltételek megállapítása; kapcsolattartás; támogatás odaítélésével kapcsolatos kuratóriumi döntés előkészítése és meghozatala, nyilvántartása; az Alapítvány működésének, döntéseinek és vagyonfelhasználásának igazolása; jogviták kezelése.
- Érintettek: a támogatási kérelmet benyújtó személyek, a támogatás kedvezményezettjei, a kérelmező vagy kedvezményezett gyermekei és más érintett családtagjai.
- Adatkezelés jogalapja:
- A benyújtott kérelmeket az Adatkezelő jogos érdeke alapján kezeli [GDPR 6. cikk
(1) bek. f) pont]. (Az Adatkezelő jogos érdeke, hogy a támogatási kérelmek elbírálásának szabályszerűségét, az adományozási szabályzat következetes alkalmazását, a Kuratórium döntéseinek megalapozottságát és az alapítványi vagyon rendeltetésszerű felhasználását igazolni tudja, továbbá az esetleges panaszokkal, jogvitákkal szemben jogi igényeit érvényesíthesse és megvédhesse.)
- Egészségügyi adat kezelésére az érintett kifejezett hozzájárulása esetén kerül sor [GDPR 9. cikk (2) bek. a) pont].
- A Kuratórium döntéseinek nyilvántartása, a jogszabályban előírt dokumentumok megőrzése esetében az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése [GDPR 6. cikk (1) bekezdés c) pont].
- Adatkezelés időtartama:
- a kérelmeket a támogatás elutasításától számított 6 hónapig, elfogadás esetén a támogatási jogviszony megszűnésétől számított öt évig kezeli; amennyiben pályázattal érintett, akkor a pályázati szerződésben előírt időtartamig;
- az egészségügyi adatok kezeléséhez adott kifejezett hozzájárulás bármikor visszavonható (a visszavonás nem érinti a korábbi adatkezelés jogszerűségét.);
- kuratóriumi jegyzőkönyveket, határozatokat 8 évig kezeli;
- az egészségügyi dokumentumokat a kérelem elbírálásáig kezeli.
VI. Adatfeldolgozók, címzettek
A Weboldal tárhelyszolgáltatója a WD Innovation Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-908813; székhely: 1075 Budapest, Károly körút 3. A. ép. félemelet 1. ajtó).
Görcz Orsolya (anyja neve: Pálfi Zója Erzsébet; lakcím: 9762 Tanakajd, Templom utca 1/A.; adóazonosító jel: 8465811113.) látja el az Adatkezelő részére a rendszergazdai feladatokat, mely során az adatfeldolgozó bármely elektronikusan tárolt adathoz hozzáfér.
A Zsaki Moto Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-712157; székhely: 1135 Budapest, Frangepán utca 3-9.; email cím: zsareczzoltan@freemail.hu) látja el az Adatkezelő könyvelését, mely során az adatfeldolgozó a könyvelési anyagokhoz hozzáfér.
Az Adatkezelő a számlákat a Számlázz.hu-n keresztül állítja ki és küldi meg, melyet a KBOSS.hu Kft. üzemeltet. Erre tekintettel az adatfeldolgozó hozzáfér a következő adatokhoz számlakezelés céljából: név, cím, adószám, a számla megküldése céljából: e-mail cím.
Amennyiben az Adatkezelő pályázatban vesz részt, az Adatkezelő köteles a vonatkozó adomány átvételi dokumentációt a pályázati forrást biztosító szervnek/ személynek átadni.
VII. Jogérvényesítés és jogorvoslat
Az alábbiakban összefoglaljuk az Érintettnek azon jogait, amelyeket az Adatkezelővel szemben érvényesíthet.
Érintetti jogok gyakorlásának szabályai:
Érintetti joggyakorlás esetén az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb a tájékoztatás kéréstől számított egy hónapon belül köteles megadni a kért tájékoztatást. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az Adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet. Ha az Adatkezelő nem tesz intézkedéseket az Érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az Érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be a Hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
Ha az Adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a kérelmet benyújtó személy kilétével kapcsolatban, kérheti a személyazonosság megerősítéséhez szükséges további információk benyújtását is.
Az Érintett és az Adatkezelő közötti kommunikáció telefonon, e-mail útján, vagy postai úton történik. Az Adatkezelő erre a célra szolgáló e-mail címe: info@csaladjainkertalapitvany.hu; levelezési címe: székhelye.
- Hozzáférési jog: Az Érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kérjen bármikor arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, illetve amennyiben az adatkezelés folyamatban van, úgy az Érintettnek hozzáférési joga van a kezelt személyes adataihoz az alábbi terjedelemben. A hozzáférés keretében az Adatkezelő által adott, adatkezeléssel kapcsolatos információk különösen az alábbiakra terjedhetnek ki:
- a) az adatkezelés céljai;
- b) az érintett személyes adatok kategóriái;
- c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják;
- d) adatok tárolásának tervezett időtartama;
- e) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
- f) a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
- g) ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
- h) automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár.
- Helyesbítés: Az Érintett köteles a személyes adataiban bekövetkezett változásról az Adatkezelőt írásban értesíteni. Ha az Érintett a személyes adataiban bekövetkezett változást az Érintett késedelem nélkül nem jelenti be, annak következményeit az Érintett köteles viselni. Ha a megadott személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az Adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot az Adatkezelő automatikusan helyesbíti.
- Adattörlés:
Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az Érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, így különösen, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
- a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) az Érintett visszavonja az adatkezeléshez adott hozzájárulását és az adatkezelésnek nincs más jogalapja (a visszavonás visszamenőlegesen nem érinti az adatkezelés jogszerűségét);
c) az Érintett a jogos érdeken alapuló adatkezelés ellen tiltakozik;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelte az Adatkezelő;
e) a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére a GDPR 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
- Az Adatkezelő a fenti esetkörök fennállása esetén sem köteles törölni a kezelt személyes adatokat, amennyiben az adatkezelés szükséges:
- a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) a személyes adatok kezelését előíró, az Adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből;
c) statisztikai célból vagy archiválás céljából, illetőleg tudományos és történelmi kutatási célból, amennyiben a törlés valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést;
d) a GDPR 9. cikk (2) bekezdése h) és i) pontjának, valamint a 9. cikk (3) bekezdésének megfelelően a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez kapcsolódnak.
4. Tiltakozás adatkezelés ellen:
Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a jelen Tájékoztató szerinti, jogos érdeken alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben az Adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az Adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
- Adatkezelés korlátozásához való jog: Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, amennyiben az alábbi feltételek egyike teljesül.
- a) az Érintett vitatja a személyes adatainak pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
- b) az adatkezelés jogellenes, és az Érintett ellenzi a személyes adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
- c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra az adatkezelési cél teljesítéséhez, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
- d) az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben.
- Amennyiben az adatkezelés a fentiek szerint korlátozás alá kerül, úgy az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulása mellett, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, fontos közérdekből lehet kezelni. Amennyiben az adatkezelés korlátozása feloldásra kerül, úgy a korlátozást kérelmező Érintettet az Adatkezelő előzetesen értesíti e tényről.
Amennyiben az adatkezelés a fentiek szerint korlátozás alá kerül, úgy az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az Érintett hozzájárulása mellett, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, fontos közérdekből lehet kezelni. Amennyiben az adatkezelés korlátozása feloldásra kerül, úgy a korlátozást kérelmező Érintettet az Adatkezelő előzetesen értesíti e tényről.
- Adathordozhatósághoz való jog:
Az Érintett hozzájárulása alapján, illetőleg a szerződés teljesítése érdekében kezelt személyes adatok tekintetében az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az Adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban átadja számára, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta. E jog gyakorlására kizárólag a hozzájáruláson vagy szerződés teljesítése jogalapján kezelt és digitális úton kezelt személyes adatok tekintetében van mód.
- A Hatóság eljárásnak kezdeményezése:
Az Érintett a Hatóságnál bejelentés útján vizsgálatot kezdeményezhet arra hivatkozással, hogy a személyes adatai kezelésével kapcsolatban jogsérelem következett be, vagy annak közvetlen veszélye fennáll. A Hatóság vizsgálata ingyenes, a vizsgálat költségeit a Hatóság előlegezi és viseli. A Hatósághoz tett bejelentése miatt senkit sem érhet hátrány. A bejelentő kilétét a Hatóság csak akkor fedheti fel, ha ennek hiányában a vizsgálat nem lenne lefolytatható. Ha a bejelentő kéri, kilétét a Hatóság akkor sem fedheti fel, ha ennek hiányában a vizsgálat nem folytatható le.
Hatóság elérhetőségei: cím: 1055 Budapest, Falk Miksa u. 9-11.; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: http://naih.hu; telefon: +36 (1) 391-1400.
- Bíróság előtti jogérvényesítés:
Az Érintett a jogainak megsértése esetén az Adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat, a per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A perre főszabály szerint az Adatkezelő székhelye szerinti törvényszék illetékes, de az – az Érintett választása szerint – az Érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. A törvényszék illetékessége a www.birosag.hu honlapon található „Bíróság kereső” alkalmazással ellenőrizhető. A törvényszék az ügyben soron kívül jár el.
- Kártérítés: Minden olyan személy, aki az adatvédelmi jogszabályok megsértésének eredményeként kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az Adatkezelőtől kártérítésre jogosult. Az Adatkezelő felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet az adatvédelmi jogszabályokat sértő adatkezelés okozott. Az Adatkezelő mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.
VIII./ Vegyes rendelkezések
Az Adatkezelő fenntartja magának a jogot, hogy a Tájékoztatót egyoldalúan bármikor módosítsa. A Tájékoztatóra a magyar jog és a GDPR szabályai alkalmazandók.
A Tájékoztató utolsó módosításának dátumát az utolsó sor jelzi.
Budapest, 2026.10.16.
Családjainkért Alapítvány